¨°०•Δnime Galaxi™•०°¨

Gunslinger Girl

Ez az anime a jó öreg Olaszországban játszódik, valamikor napjainkban. Az országban a terrorizmus ellen egy új, kísérleti módszerrel próbálkoznak. Fiatal lányokat választanak ki, akik rettenetes múlttal rendelkeznek. Egyiket saját szülei akarták megölni, másiknak szeme láttára végeztek az egész családjával. Ezeken a fiatal lányokon agymosást hajtanak végre, majd a testükbe mesterséges izmokat ültetnek, aminek segítségével páratlan erőre tesznek szert. Ezekután a gyerekek egy felügyelő mellé kerülnek, aki megtanítja őket harcolni és lőni, valamint vigyáz rájuk. Így az állam egy rendkívül erős, és ütőképes csapatot kap.

A lányok csakis a felügyelőjüknek hajlandóak engedelmeskedni, és az ő védelmüket mindennél előbbrevalónak látják. Ezenkívül a jellemük is úgy változik, ahogy a felügyelőjük bánik velük. Így válhatnak gyilkológéppé, vagy akár érzékeny gyermekké is...

A 13 rész folyamán ezen gyerekek életét, gondjait figyelhetjük meg. Láthatjuk őket a kiképzésük alatt, bevetés közben, és akkoris, amikor az egyszerű, boldog hétköznapokat élik. És bár az életük a testüket ért változások miatt jelentősen megrövidül, ezt ők mégis mosolyogva fogadják, és megpróbálják minden percét kihasználni.

Az anime története eléggé drámai, és emellett szerintem elgondolkodtató. A képi világa szép. Ami engem nagyon megfogott, az az öreg csizma ábrázolása. Teljesen realisztikusan, hűen visszaadták az olasz sikátorokat, a cserepestetős kis házakat. Ezt már csak a zene múlja felül, ami egyszerűen gyönyörű, és nagyon megy az anime stílusához.

 

 KÉPEK

 

 //Másolt szöveg//

 

 
                                                                                  

GYORSLINKEK

Vk/Rk

MENÜ
AVATAR
ANIME
LINKS
EXTRA

MUSIC
...HAMAROSAN

AFFILIATES
   

FAVOURITE